Pornómód!

  • Archive
  • RSS
  • KÉRDEZZ!
  • Submit
Azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent nem tudok, meg nem csináltam még. Nem tudom például, milyen hangosan tudok üvölteni (nem a fájdalomtól, hanem mert AKAROK), mert annyira civilizáltak vagyunk, hogy nincs rá tér, legfeljebb az erdőbe mehetnék ki kipróbálni, de még ott is megmentene rögtön valami erdőkerülő biztos.
És ez a kép is olyan, hogy belelátok mögé millió dolgot (és nem, nem azt, hogy ez most egy fotózás, és a kép két szélénél, amit már nem fogott be a kamera lencséje, ott állnak fehér ernyővel meg nagy lámpákkal). Belelátom azt a helyzetet, amit, a rohadt életbe, nem is tudom, össze fogok-e valaha hozni, pedig nyilván sokkal jobb lenne az életem tőle, és nem is annyira nagy szám, de mégis az.
Meztelenül sétálni a tengerparton szex előtt/után. Tök pimf így olvasvaaz egész, de már miközben leírtam, az jutott eszembe, hogy hova teszem a mobilt meg a pénztárcát meg a kulcsokat. Meg hogy hol van ez helyileg, és miként menedzselhető; hogy akkor ez valami nudista strand, vagy egy elhagyatott partszakasz, vagy… vagy nem is tudom.
Asszem, csinálok egy Harcosok Klubja Civil Egyesületet. Vagy szövetkezetet, mert azt mondják, most azt érdemes alapítani. Harcosok Klubja Szövetkezet.
Pop-upView Separately

(via bornbythesea)

Source: hottiehotthot

  • 3 months ago > hottiehotthot
  • 240
  • Permalink
  • Share
    Tweet

240 Notes/ Hide

  1. artsexmat reblogged this from humanperfectbody
  2. humanperfectbody reblogged this from thats-what-we-like
  3. thats-what-we-like reblogged this from xoonter
  4. ilovenakedcunt reblogged this from xoonter
  5. xoonter reblogged this from teenwolves
  6. jed2098 reblogged this from beach-ball
  7. watchfromedge reblogged this from hottiehotthot
  8. the-x-vault reblogged this from porncrastination
  9. monkyredhip reblogged this from suyhnc
  10. ferrez liked this
  11. skykhan liked this
  12. skykhan reblogged this from bornbythesea
  13. drakinen liked this
  14. raspberriesnbubbles liked this
  15. roguebro reblogged this from thebestestever
  16. cuteens reblogged this from bornbythesea
  17. zsir reblogged this from zolivagyok and added:
    Ha az Avason laknál, járhatnál Diósgyőr-meccsre, és akkor tudnád, milyen hangosan tudsz üvölteni.
  18. liviacristinalc liked this
  19. geritwo reblogged this from edomer and added:
    vagy ez nem a tengerpart, hanem egy bányató
  20. quietitsanheartache liked this
  21. orsolyka liked this
  22. zolivagyok reblogged this from ugysenezem and added:
    Aham, most volt Vadai Ágnes Avason - kösz, nem. Azt a segget pont akkor fognám meg, mint egy éhes grizzlyét.
  23. oldbern liked this
  24. kilatasaparkanyrol liked this
  25. zolivagyok reblogged this from hulla and added:
    A meztelen tengerpart...előrébb van a bakancslistán. Jó neked.
  26. dtpdtl liked this
  27. annalightx liked this
  28. hulla reblogged this from zolivagyok and added:
    furcsán hangzik,...én szeretnék egyszer...igazi ordibálós...
  29. ugysenezem reblogged this from zolivagyok and added:
    szavaztál volna az MSZP-re, jutna jó segg a panel szélére!!!!!!!
  30. gyomberke reblogged this from zolivagyok and added:
    én mennék abba szövetkezni, csinálj.
  31. zolivagyok reblogged this from ugysenezem and added:
    szerintem az Avason nincsenek ilyen életképek.
  32. moonlightless liked this
  33. masnapos liked this
  34. vadamo liked this
  35. zehazoltan liked this
  36. ugysenezem reblogged this from edomer and added:
    sok az energia?! Lehet menni az Avasra emberkedni! Ott sikoltozhattok is, senki nem fog segíteni!
  37. kalti reblogged this from edomer and added:
    Szóljatok ha van tagfelvétel.
  38. szopkigecim liked this
  39. woas reblogged this from zolivagyok and added:
    szövetből készült kézzel.
  40. zolivagyok reblogged this from bornbythesea and added:
    Azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent nem tudok, meg nem csináltam még. Nem tudom például, milyen hangosan tudok...
  41. antongladyshev liked this
  42. lifesteps reblogged this from bornbythesea
  43. appreciateandlive liked this
  44. aperturia liked this
  45. my400 reblogged this from bornbythesea
  46. kill-me-more reblogged this from bornbythesea
  47. mrbobwien liked this
  48. undeader liked this
  49. bornbythesea reblogged this from dahpne
  50. steamylenses reblogged this from under-the-bed
  51. Show more notesLoading...
← Previous • Next →

About

Avatar Privát böngészés
  • RSS
  • Random
  • Archive
  • KÉRDEZZ!
  • Submit
  • Mobile

Effector Theme by Carlo Franco.

Powered by Tumblr