Várból szart!: Az MTVA kommunikációs osztálya használhatatlan
nem veszik fel a telefont, nem reagálnak e-mailre, napok óta. nyilván kényes a téma, és megpróbálnak kifarolni, de ettől még a hír ugyanúgy “meg lesz írva”, aztán majd mehet a krákogás. köszönöm, hogy elmondhattam.
Régóta magamban érlelt gondolat, de most felvetve megint…
B-típusú faszfejség, hogy írásban kérik a kérdéseket, hogy aztán a nyolcból kettőt “elfelejtsenek” megválaszolni, háromnál mellébeszéljenek, hármat meg “félreértsenek” - aztán meg arra hivatkoznak, hogy írásban már kimerítő választ adtak.
C-típusú faszfejség az interjúban a válaszok és a kérdések (!) totális átírása, D-típusú, hogy majd ők nyilatkoznak az MTI-nek, onnan minden kiderül (D/2: majd az ő fotósuk fényképez, és le lehet tölteni a honlapról), E: az illetékesség “vándoroltatása”, erről más fog nyilatkozni, más szerint meg megint más, megint más szerint meg az első, és így körbeért a circle jerk… és ezt tudnám kábé K-ig sorolni.
Source: sundayjunkie
12 Notes/ Hide
-
deadheadingcrew reblogged this from azazelmordant and added:
Eredetileg a szarra még csak-csak lehet várat épíeni fordulat volt használatban.
-
azazelmordant reblogged this from rrockout and added:
És a cikk meg lesz írva plusz egy mondattal: “többszöri megkeresésünkre sem reagáltak/nem kívántak a válasz...
-
rrockout reblogged this from zolivagyok and added:
értelemszerűen mindennek a ki nem mondott, de közismert indoka az “egyszer úgyis megunják”.
-
heyhosilver liked this
-
zolivagyok reblogged this from heyhosilver and added:
megint… B-típusú faszfejség, hogy írásban kérik...nyolcból kettőt “elfelejtsenek”...
-
zolivagyok liked this
-
emistom liked this
-
megnyalhatod liked this
-
palpatapeter liked this
-
heyhosilver reblogged this from sundayjunkie and added:
Régóta magamban érlelt gondolat, de most felvetve megint előkerült bennem, miszerint kurva gáz, és egyenesen büntetném...
-
sundayjunkie posted this